Kezdőlap

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: egytálétel. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: egytálétel. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. augusztus 30., péntek

Túrógombóc paleo módra

Ez gombóc a javából!


Készítettem megint egy nagy adag túrót, egy részéből körözött készült, aminek igen örült a család :-), viszont egy tekintélyes mennyiség továbbra is ott figyelt a hűtőben.
Egy kiadós estébe nyúló séta után a vacsora kérdését latolgattuk, családilag. Az eredeti elképzelésem szerint lasagne lett volna a vacsi (másnap ebédre készült el), de mire hazaértünk rákívántam a túrógombócra, az ötletemet nem vétózta meg senki, sőt inkább helyeslő biccentés, és széles mosoly kísérte bejelentésem.
Nagyából össze is válogattam fejben az alapanyagokat, hogy én miből készíteném el, meg is osztottam Családfőnkkel :-), az ötletem.
Tetszett is neki, de azért biztos, ami tuti leültünk Vele a net elé, hogy hátha valaki megelőzött már, és feldobott egy jó kis receptet. Csalódnunk kellett, mert nem sok mindent találtunk. Egy két, olyan az íze mintha, gombóc receptet leltünk, a második után Ő összecsukta a laptopot, és közölte, "Szerintem nyugodtan csináld úgy, ahogy kigondoltad, jó lesz az úgy!" Ez a fajta bizalom nagyon jól esett, és nagy tettekre sarkallt. :-) Bevonultam, hát a kísérleti laboratóriumomba, azaz a konyhába és elkészítettem "A" túrógombócot! Ami egyébként annyira egyszerű, hogy csodálom, hogy még senki nem tett közzé hasonlót! Lássuk:


Hozzávalók:

300 gr paleo túró
150 gr gesztenye liszt
100 gr kókuszreszelék (kávédarálón finomra őrölve)
50 gr szezám liszt
1 dl kesu-kókusztej (saját készítésű)
2 db tojás 
1/2 citrom leve
1 ek psyllium
1 csipet só

A túrót a citromlével a tejjel és a két tojással összekeverjük, hozzáadjuk a liszteket és a psylliumot, majd magára hagyjuk, hogy a psyllium meg tudjon duzzadni. Ezalatt egy nagy fazékba kevés sóval vizet forralunk.
Kb 15-20 perc múlva nedves kézzel gombócokat formálunk a masszából és az enyhén sós, lobogó vízbe tesszük (háromszori főzésre lett kész az egész). Amikor a gombócok feljönnek a víz tetejére örülünk, majd hagyjuk kb. 4 percig főni és szűrővel kihalásszuk őket.
Egy serpenyőben 10 dkg durvára darált mandulát illatosra pirítunk, majd ízesítjük 2 ek. eritrittel, és kevés fahéjjal, a megfőtt gombócokat ebben forgatjuk meg!


Jó étvágyat!



Melegen, lekvárral tálaljuk! 

Tipp: Én készítettem mellé a tejkészítésből maradt kókusz-kesu masszából, citrommal, tejjel és eritrittel, egy tejfölre hajazó krémet.

Tapasztalat: Másnap ebédre maradt Férjecskének kb. 10 gombóc, és azt mondta, hogy állás után az íze átlényegült és inkább nevezné gesztenye gombócnak, némi túróval! 
Fogok még kísérletezni, kókuszliszttel is, majd beszámolok! ;-)







2013. július 25., csütörtök

Pirított pulykacomb mediterrán zöldség mix-szel

Ma megtartottuk az első műhely munkánkat a "LYO" kozmetikai műhelyben, ami az első közös vállalkozásunk Ilona barátnőmmel. (bővebben erről itt olvashatsz www.tisztalyo.hu, az oldal folyamatos feltöltés alatt áll). Tehát a mai nap nagyon izgalmas és tartalmas volt, és szerintem jól sikerült! 
Viszont jól elszaladt az idő, mire hazaértünk, ezért egy szupergyors ebédet kellett kitalálnom, azzal a nehezítéssel, hogy boltba sem volt időm bemenni, ezért a nézzük mi van itthon, és mit lehet ezzel kezdeni típusú ebédkészítés lett a vége. Ezt egyébként nagyon szeretem, és mint mindig nagyon jól sikerült! Az ember valahogy éhesen midig kreatívabb ;-)). 

Tehát volt itthon 1 nagyobb pulykacomb filé, 2 db paradicsom, egy nagyobb csokor mángold kb. 0,5 kg, 1 paprika és 1 kicsi cukkini. 

Ez lett belőle :-))

Elkészítés:

A pulykacombot kb. 2x2 cm kockákra vágjuk -ezt Stahl Judittól tanultam :-)))-, grill serpenyőben (tudjátok aminek ilyen hullámos az alja) 1 ek. kacsazsírt hevítünk, majd a húskockákat sózzuk, borsozzuk, megszórjuk némi bazsalikommal, és szép pirosra sütjük. Mialatt a husi sül, előkészítjük a zöldségeket. 
kb 2-3 cm-s csíkokra vágjuk a mángold szárát, a levelét laskára szeleteljük, a paprikát a paradicsomot, és a cukkinit nagyobb kockára vágjuk.
Ha a hús már belül puha, kívül pirosas barna színt kapott, szedjük ki a serpenyőből. Majd ugyan ebbe a sütő alkalmatosságba tegyünk még egy kanál zsírt és először tegyük rá a mángold szárat, mert ennek kell a legtöbb idő, kicsi só is mehet rá, amikor már elkezd levet engedni, akkor hozzátesszük a többi zöldséget, megszórjuk bazsalikommal, oregánóval, frissen őrölt borssal és lassú tűzön kb. 20 perc alatt puhára pároljuk, ha ez megvan visszatesszük a combkockákat és összemelegítjük! Szerintem, ha legközelebb készítek ilyet, akkor zúzott fokhagymát is fogok bele tenni 1-2 gerezdet, de így is finom volt!

Jó étvágyat

2013. július 23., kedd

Káposztás nokedli

Tegnap, amikor drága párom a fárasztó nap után hazaért, -szokás szerint- gyorsan szét nézett, hogy mit hagytak a gyerekek az ebédből. Meglelte, megkóstolta és egy hm... ez na'on jó, posztoltad már??? kérdés kíséretében eszegette tovább. Gyorsan rávetettem magam, és kivettem a kezéből a tányért, lefotóztam majd -megnyugodva- visszaadtam éhes férjecském kezébe, hogy bevégezze sorsát. :-))
Ennek a nokedlinek az a különlegessége, hogy tojásfehérje nélkül készült így az arra érzékenyek és a babák (9 hónapos kor felett) is fogyaszthatják, ha félünk a káposzta puffasztó hatásától, akkor le lehet cserélni spenótra, paradicsomra, karfiolra, vagy húsra is, mi már ezeket a variációkat is kipróbáltuk.
Igazság szerint a lenmagliszten kívül bármelyik paleo liszt alkalmas a gyártásra, a lenmagtól szétmálik a nokedli, nem marad egyben, ha kerül is bele, csak nagyon spórolósan használjuk, tényleg szörnyű, már ezt is kipróbáltam :-(!

Hozzávalók 4 személyre:

Nokedlihez:

20 dkg napraforgómag kávédarálón ledarálva
20 dkg szezámmagliszt

10 dkg gesztenyeliszt (ettől édeskés lesz az íze)
3 tojás sárgája
annyi víz amennyit felvesz, hát igen de milyen legyen az állag ugye ???,  ragacsos és sűrű, álljon meg benne a kanál.
1 tk só

Lobogó, sós vízbe szaggatjuk a nokedli szaggatóval, és amikor feljött a víz tetejére, szűrővel kihalásszuk.

pirított káposzta:


egy kisebb fej káposzta
3 ek zsíradék
só, bors
kb. 2 dl víz

A felhevített zsiradékba tesszük a káposztát, sózzuk és átforgatva pirítgatjuk, majd felengedjük vízzel és puhára pároljuk, ha kész összekeverjük a kiszaggatott nokedlivel.

Az összhatás a sztrapacskára emlékeztet!



2013. június 26., szerda

Zöld rakottas sült szalonnával

Kitört a nyári szünet, így a nap nagy részét a 4 gyermekkel együtt töltöm és ez CSODA JÓ!

Teljesen belelazultunk a nyárba, és végre megérkezett a meleg is, úgyhogy az időnk nagy részét a kertben múlatjuk a medence körül. :-)
Enni viszont kell, de mivel sem időm sem kedvem nincs hosszú időt tölteni a tűzhely mellett, ezért jöhetnek a hideg levesek paradicsom, uborka, gyümölcs és társai, valamint ki kell találnom olyan ételeket, amik gyorsan és kevés energiaráfordítással készülnek és még a paleo krítériumainak is megfelelnek... Így született meg ez a finom és szépséges zöldségétel, köretként vagy önálló ételként is megállja a helyét. Lássuk hogyan készül!


Nektek is tetszik?




2013. június 10., hétfő

paleo bébi, brokkoli főzek

Hamm..., még a kanalat is megeszem! :-)
Miért posztol valaki egy brokkoli főzit??? Jogos a kérdés, hát nem a bonyolultsága okán ez biztos! :-)) Hanem azért mert ez egy kiváló paleó bébiétel is egyben!
Nálunk a gyerekek szülői nyomásra lettek paleók, gondolom, ez máshol sincs másként. Persze ennek azért vannak árnyoldala is, mindig szerették az ételeket amiket készítettem, és mostanra el is fogadták az új helyzetet, de azért a hiányérzetek azért akadtak jócskán, ahogy a nagy fiam nemrég megfogalmazta:
 "Olyan rossz, hogy nemrég még mindent ehettünk, most meg már semmi olyat!" :-( Aztán ott voltak az iskolás társak kritikái, azzal is meg kellett küzdeniük, de büszke vagyok rájuk flottul vették az akadályokat.

Soma baba viszont ebbe született, bele, valódi paleo-bébi, nem kap sem gabonát, sem tejet sem semmi olyat amit a paleo nem enged. Most 10 hónapos, mondhatom, igazán szereti a hasát, nagyon jó az étvágya!

Most már kaphat tojássárgáját is, ezt azért már vártam, de nem siettük el! :-) 

 Már régóta tervezem, hogy szólok néhány szót a szoptatásról is, paleolit módra, úgy gondolom, ez itt most helyénvaló lehet!
Szóval én mindegyik gyermekem átlagosan 18 hónapig szoptattam mindig volt tejem elég, de soha annyi nem volt mint, amióta paleolit étrendre álltunk át!
Szóval aki abban a helyzetben van mint én és esetleg azért hezitál, hogy nehogy kevesebb legyen a teje, ne adj isten elapadjon, a kőkorszaki étrendre való átállás miatt, akkor szeretnék itt mindenkit megnyugtatni, hogy inkább ennek az ellentéte várható:-)

Vissza a főzelékhez!

Hozzávalók 4 személyre:

  • 1 kg brokkoli rózsáira szedve, én a törzsét is meg szoktam pucolni ha nem fás és azt is beleteszem
  • 2 ek. amaránt liszt (most ismerkedem vele, tetszik nekem, szeretem az ízét)
  • só, frissen reszelt szerecsendió, és natúr vegeta
  • kb. 1 liter víz

A brokkolit kevés vízzel fedő alatt főzzük teszünk a vízbe sót és 1 kk. natúr vegetát, kb.15-20  perc főzés után, amikor már jó puha, rászórjuk az amaránt lisztet átkeverjük, ezzel törjük össze megfelelő állagúra, majd felöntjük a maradék vízzel, mielőtt kikapcsoljuk tűzhelyet alatt reszelünk rá szerecsendiót.

Ehhez az ebédhez én most tükörtojást sütöttem, a sült tojássárgájából tettem Soma főzelékére is!

Jó étvágyat! ;-)







2013. március 18., hétfő

Spenótos csicsóka főzelék

A családunk aggódva figyeli, étrend váltásunkat.  Mi lesz velünk? Hiszen már nem ehetünk akármit. 
Hogy lehet így élni? Se krumpli, se tej, se gabona és oda a hagyományos konyha is.
De én szerencsésnek gondolom magunkat, mert nagyon sok változatos ételt készítek, készítünk, és megszabadultunk a kereskedelem által kínált adalékolt élelmi-szerektől is!

Viszont eszünk rengeteg zöldséget, gyümölcsöt, húst, tojást és magokat, és nagyon sok újra felfedezett étel került be a repertoárba. Ilyen a mángold, batáta és a csicsóka is. 

Az édeskés csicsókát sokféleképpen használhatjuk, nyersen, párolva, sülve, főzve vagy akár lének kipréselve is fogyaszthatjuk. 
A mai főzelék Mezei Elmira paleo szakácskönyvében megjelent leves adaptációja, nagy mennyiségben az alábbi módon készül:


Hozzávalók (kb. 5 nagy adag):


  • 1 kg csicsóka, 
  • 0,5 kg spenót (mirelit)
  • 1 nagy fej vöröshagyma, vagy 1 szál póré,
  • 2 gerezd fokhagyma,
  • 1 ek. zsiradék, jelen esetben kacsazsír,
  • Ízlés szerint:
  • só,
  • bors,
  • natúr vegeta,
  • bazsalikom és 
  • frissen reszelt szerecsendió
  • annyi víz amennyi ellepi.   
 A zsiradékot felolvasztjuk, rátesszük a hagymát, amikor üvegesre pirult, hozzáadjuk a lecsöpögtetett spenótot és a vékony szeletekre vágott csicsókát. Néhány percig együtt pirítjuk, majd fűszerezzük és a fokhagymát is hozzákeverjük, felengedjük vízzel és fedő alatt kb. 15-20 perc alatt készre főzzük, a vége előtt ráreszeljük a szerecsendiót.
Botmixerrel pépesítettem, így nem kell hozzá semmilyen sűrítő anyag, és az ízek is jobban összesimulnak. 

Tükörtojással tálaljuk!