Kezdőlap

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: vegetáriánus. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: vegetáriánus. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. szeptember 16., hétfő

Tökös-almás szelet sütés nélkül (glutén-,tej-, tojás, és cukormentes)

És még repülni is tud :-) A képet Tomi készítette!!!

Régi vágyam posztolni ezt az édességet. Készítettem is szorgalmasan a fényképeket a korábbi verziókról, de hiába a sok kép, mert egyik sem volt olyan, ami minden tekintetben megfelelő lett volna. 
Főként én voltam elégedetlen a korábbi verziókkal, de a tegnapi napon sikerült felvágni, azt amivel végre nekem is elégedett mosolyt csalt az arcomra. Sőt legnagyobb süti kritikusom Hanna lányom így nyilatkozott, miután megkóstolta: Máris megszeretem! :-)



Mint mondtam finomítgatom már egy ideje ezt a receptet, és a tesztalanyok persze mindig a család apraja és nagyja. Tomikám miután végzett az ő szeletével, elégedetlenül meg is jegyezte: "Ne készíts ilyen sütit, mert mindig elcsábulok, és kénytelen vagyok megenni!
Egyébként sem értem, hogy miért kell neked folyton új sütiket kitalálni. Miért nem jó a régi? süthetnél csokis kockát például, az már olyan régen volt!
Hát igen néha nem egyszerű együtt élni valakivel, aki szeret kísérletezni és hogy pont sütivel ez igazán kiszúrás, mert el sem lehet előle menekülni, kénytelen az ember elpusztítani, ha már ott van az asztalon. ;-))

De hogy mi is ebben a sütiben a szuper: 


  1. mint a címben is utaltam rá teljesen leredukáltam az allergizáló tényezőket,  (elnézést, ha valaki a mandulára, vagy a kesura érzékeny!). Ha valaki idegenkedik az eritrittől, szerintem, mazsolával, vagy datolyával is működik, téli időszakban én is ki fogom próbálni!
  2. Nem kell sütni, tehát még a nyers, vegán étrendbe is beilleszthető lehet. /Hátha javítok, valamit a húsevői attitűdünkön :-)/
  3. A paleoban a párolt gyümölcs nem megengedett, mert a sült gyümölcsnek magas a fruktóz tartalma, ebben ez sincs,a így azok is bátran ehetik, akik szigorú paleo elvek szerint étkeznek, vagy cukorbetegek! 
  4. És nagyon, nagyon finom! :-) Ezzel sajnos Tominak is egyet kellett értenie ;-)))
Hozzávalók (24 cm-es tortaformához):
  • 30 dkg mandula liszt (őrlemény) (Bizonyos Aldi üzletekben ismét kapható 2200,- Ft/kg! áron)
  • 10 dkg olvasztott kókuszolaj
  • 4 ek eritrit
  • kb 1 dl víz
A vízet felmelegítjük és felolvasztjuk benne az eritritet, és a kókuszolajat, majd a mandulához keverjük. Kézzel teljesen összedolgozzuk. A 24 cm-es tortaforma alját egyenletesen kitöltjük a massza 2/3-val és betesszük a hűtőbe hűlni. A maradék 1/3 is beköltözhet rövid időre a hidegbe, majd két frissen tartó fólia között kör alakúra nyújtjuk. 

Amíg hűl elkészítjük a kesu krémet: S-késes robotgépbe teszünk 15 dkg kesudiót, és elkezdjük aprítani, hamar megadja magát, ekkor hozzáteszünk 2-3 evőkanálnyi eritritet, és annyi vizet, hogy krémes állagúvá tegye, kb. 1/2 dl. Majd újra bekapcsoljuk a gépet és pár percig járatjuk, ezzel el is készült!

A töltelék:

3 db alma nagy lyukú reszelőn lereszelve, 
1 db körte nagy lyukú reszelőn lereszelve
1/2 citrom leve, ezzel locsoljuk meg a gyümölcsöket, hogy nem barnuljanak meg, 
valamint 25 dkg főzőtök szintén nagy lyukú reszelőn lereszelve és néhány percig párolva. 
A tököt összekeverjük a reszelt gyümölcsökkel és megszórjuk egy kis fahéjjal.

Most már csak az összeállítás van hátra. 

Elővesszük a tortaformát a hűtőből és megkenjük a kesu krémmel, majd ráterítjük a tökös-almás réteget ennek a tetejére ráügyeskedjük a kör alakúra nyújtott mandulás lapot. 
Most nem volt idő saját csoki készítésére, ezért a tetejére olvasztottam fel a család kedvenc ét csokijából (Lidl 74%) 8 dkg-ot, tettem hozzá 1 kk ecetet, és 6 ek meleg vizet, majd a tetejét bevontam vele.

Sokkal gyorsabb és könnyebb elkészíteni, mint amilyen hosszan sikerült leírni :-) 

Remélem, ti is ezzel fogjátok "sanyargatni" a családot!

2013. szeptember 3., kedd

Szüreti szőlős muffin

Hadrendbe állítottam a muffin katonákat.

Egy paleo családban vannak dolgok, amik több odafigyelést igényelnek, ilyen például a reggeli. Mert ugyebár nem lehet minden nap tojást enni! 
Eljött a szeptember 2.-a az iskola és az óvoda (!) :-) első napja. Mi mást is tehettem volna, mint hogy egy kényeztető reggelit ötlök ki, erre a hétfő reggelre. Az eredeti elképzelés em szerint azt a mandulás-kakaós muffint akartam megsütni, amit már korábban közzétettem itt
De aztán, amikor elkezdtem kimérni a hozzávalókat, megjelent lelki szemeim előtt egy őszies, szüreti hangulatú muffin. Kevesebb gesztenyével és nagyon sok szőlővel. Íme

Hozzávalók:

20 dkg őrölt mandula (aldi)
9 dkg szezámliszt
6 dkg gesztenyeliszt
1 dkg kókuszreszelék
3 egész tojás
10 dkg xilit
2 ek kókuszolaj
1 kk aszkorbinsav
1,5 kk szódab.
1,5 ek psyllium
víz
1 fürt fehér csemege szőlő leszemezve,
 a nagyobbak magtalanítva.

A szokásos módon két tálat veszünk elő, az egyikbe a száraz hozzávalókat mérjük, rögtelenítjük, a másik tálban a tojásokat az édesítővel fehéredésig keverjük, a felolvasztott kókuszolajat is hozzáadjuk. A két tál tartalmát összeöntjük és csak annyi vizet teszünk hozzá, hogy kanalazható sűrű masszát kapjunk. 


Állni hagyjuk, mert a psylliumnak kell egy kis idő, de addig sem tétlenkedünk, mert ez idő alatt

le tudjuk szemezni a szőlőt, a nagyobbakat kettévágjuk és magtalanítjuk, majd a felét a muffin masszába keverjük. Szilikon formába kanalazzuk és a tetejét megszórjuk a maradék szőlővel. 
180°C.ra előmelegített sütőbe tesszük és alsó-felső sütéssel 20 perc alatt készre sütjük. 

2013. június 10., hétfő

paleo bébi, brokkoli főzek

Hamm..., még a kanalat is megeszem! :-)
Miért posztol valaki egy brokkoli főzit??? Jogos a kérdés, hát nem a bonyolultsága okán ez biztos! :-)) Hanem azért mert ez egy kiváló paleó bébiétel is egyben!
Nálunk a gyerekek szülői nyomásra lettek paleók, gondolom, ez máshol sincs másként. Persze ennek azért vannak árnyoldala is, mindig szerették az ételeket amiket készítettem, és mostanra el is fogadták az új helyzetet, de azért a hiányérzetek azért akadtak jócskán, ahogy a nagy fiam nemrég megfogalmazta:
 "Olyan rossz, hogy nemrég még mindent ehettünk, most meg már semmi olyat!" :-( Aztán ott voltak az iskolás társak kritikái, azzal is meg kellett küzdeniük, de büszke vagyok rájuk flottul vették az akadályokat.

Soma baba viszont ebbe született, bele, valódi paleo-bébi, nem kap sem gabonát, sem tejet sem semmi olyat amit a paleo nem enged. Most 10 hónapos, mondhatom, igazán szereti a hasát, nagyon jó az étvágya!

Most már kaphat tojássárgáját is, ezt azért már vártam, de nem siettük el! :-) 

 Már régóta tervezem, hogy szólok néhány szót a szoptatásról is, paleolit módra, úgy gondolom, ez itt most helyénvaló lehet!
Szóval én mindegyik gyermekem átlagosan 18 hónapig szoptattam mindig volt tejem elég, de soha annyi nem volt mint, amióta paleolit étrendre álltunk át!
Szóval aki abban a helyzetben van mint én és esetleg azért hezitál, hogy nehogy kevesebb legyen a teje, ne adj isten elapadjon, a kőkorszaki étrendre való átállás miatt, akkor szeretnék itt mindenkit megnyugtatni, hogy inkább ennek az ellentéte várható:-)

Vissza a főzelékhez!

Hozzávalók 4 személyre:

  • 1 kg brokkoli rózsáira szedve, én a törzsét is meg szoktam pucolni ha nem fás és azt is beleteszem
  • 2 ek. amaránt liszt (most ismerkedem vele, tetszik nekem, szeretem az ízét)
  • só, frissen reszelt szerecsendió, és natúr vegeta
  • kb. 1 liter víz

A brokkolit kevés vízzel fedő alatt főzzük teszünk a vízbe sót és 1 kk. natúr vegetát, kb.15-20  perc főzés után, amikor már jó puha, rászórjuk az amaránt lisztet átkeverjük, ezzel törjük össze megfelelő állagúra, majd felöntjük a maradék vízzel, mielőtt kikapcsoljuk tűzhelyet alatt reszelünk rá szerecsendiót.

Ehhez az ebédhez én most tükörtojást sütöttem, a sült tojássárgájából tettem Soma főzelékére is!

Jó étvágyat! ;-)