Kezdőlap

2013. augusztus 30., péntek

Túrógombóc paleo módra

Ez gombóc a javából!


Készítettem megint egy nagy adag túrót, egy részéből körözött készült, aminek igen örült a család :-), viszont egy tekintélyes mennyiség továbbra is ott figyelt a hűtőben.
Egy kiadós estébe nyúló séta után a vacsora kérdését latolgattuk, családilag. Az eredeti elképzelésem szerint lasagne lett volna a vacsi (másnap ebédre készült el), de mire hazaértünk rákívántam a túrógombócra, az ötletemet nem vétózta meg senki, sőt inkább helyeslő biccentés, és széles mosoly kísérte bejelentésem.
Nagyából össze is válogattam fejben az alapanyagokat, hogy én miből készíteném el, meg is osztottam Családfőnkkel :-), az ötletem.
Tetszett is neki, de azért biztos, ami tuti leültünk Vele a net elé, hogy hátha valaki megelőzött már, és feldobott egy jó kis receptet. Csalódnunk kellett, mert nem sok mindent találtunk. Egy két, olyan az íze mintha, gombóc receptet leltünk, a második után Ő összecsukta a laptopot, és közölte, "Szerintem nyugodtan csináld úgy, ahogy kigondoltad, jó lesz az úgy!" Ez a fajta bizalom nagyon jól esett, és nagy tettekre sarkallt. :-) Bevonultam, hát a kísérleti laboratóriumomba, azaz a konyhába és elkészítettem "A" túrógombócot! Ami egyébként annyira egyszerű, hogy csodálom, hogy még senki nem tett közzé hasonlót! Lássuk:


Hozzávalók:

300 gr paleo túró
150 gr gesztenye liszt
100 gr kókuszreszelék (kávédarálón finomra őrölve)
50 gr szezám liszt
1 dl kesu-kókusztej (saját készítésű)
2 db tojás 
1/2 citrom leve
1 ek psyllium
1 csipet só

A túrót a citromlével a tejjel és a két tojással összekeverjük, hozzáadjuk a liszteket és a psylliumot, majd magára hagyjuk, hogy a psyllium meg tudjon duzzadni. Ezalatt egy nagy fazékba kevés sóval vizet forralunk.
Kb 15-20 perc múlva nedves kézzel gombócokat formálunk a masszából és az enyhén sós, lobogó vízbe tesszük (háromszori főzésre lett kész az egész). Amikor a gombócok feljönnek a víz tetejére örülünk, majd hagyjuk kb. 4 percig főni és szűrővel kihalásszuk őket.
Egy serpenyőben 10 dkg durvára darált mandulát illatosra pirítunk, majd ízesítjük 2 ek. eritrittel, és kevés fahéjjal, a megfőtt gombócokat ebben forgatjuk meg!


Jó étvágyat!



Melegen, lekvárral tálaljuk! 

Tipp: Én készítettem mellé a tejkészítésből maradt kókusz-kesu masszából, citrommal, tejjel és eritrittel, egy tejfölre hajazó krémet.

Tapasztalat: Másnap ebédre maradt Férjecskének kb. 10 gombóc, és azt mondta, hogy állás után az íze átlényegült és inkább nevezné gesztenye gombócnak, némi túróval! 
Fogok még kísérletezni, kókuszliszttel is, majd beszámolok! ;-)







2013. augusztus 28., szerda

Kurkumás csirke, napsugár karfiollal, nem csak paleoknak

Ma nálunk volt Moncs barátnőm, szegény lehet, hogy többet nem jön hozzánk, amikor szünidőben vannak a srácok. :-)
Kb. két értelmes mondatot sikerült váltanunk. Én pedig kezdtem közben úgy érezni magam, mint ha egy diliházban lennék. :-(
Vajon én csinálok valamit rosszul, vagy ez máshol is így van?
Először minden gyermek kéri, nem-nem követeli a figyelmet! Ezért sertepertélnek, fontoskodnak. Majd, ha így nem érnek célt, jön a hangoskodás, veszekedés, verekedés. Tamás gyorsan pofon vágta Hannát egy szóváltás után, hangos sírás, szidás, ajtó bezár...
Tomi csomagol, költözik mamáékhoz! Majd kimegy az udvarra. 
Visszajön, mégsem költözik! Átgondolhatta a dolgot.:-) Ezt egy papírrepülőre írva közölte!
Eközben Soma nyüzsög, fáradt, de nem tud aludni, ezért kb. 20.-jára jön cicilni.
Plusz Hanna megéhezett, felajánlom az itthoni repertoárt, van körte, szilva, szőlő és persze dinnye is. Barackot kíván. Barack nincs itthon. De neki csak a barack jó!!
Levi feláldozza magát, biciklire pattan és bejárja a közeli boltokat, végül a harmadikban sikerrel jár. De ez többe időbe telt,  mint szokott, Én persze fél szemmel már az ajtót lesem. Hol van már ez a gyerek? Végre, megjött...
Hogy elrepült ez a délelőtt is, és így persze, hipp-hopp eltel az a két óra, míg itt voltak, anélkül, hogy bármiről is beszélgethettünk volna!

A zűrös délelőtt során, ebédet is kellett készíteni, méghozzá gyorsan, egyszerűen.

Én ilyenkor előkapom a husit, befűszerezem, bedugom a sütőzacsiba, és már mehet is a  forró sütőbe.
Így a kaja készítéssel nem kell sokat bíbelődni. 
Az eredmény pedig egy olyan fenséges lakoma, hogy az ember megnyalja mind  a tíz ujját utána.

Csiribi-csiribá, már kész is! :-)



Hozzávalók (ma):

  • 1 db egész csirke megtisztítva
  • bors
  • kurkuma
A megmosott, megtisztított csirkét a fenti fűszerekkel megszórjuk, a kurkumát kicsit el is simítgatjuk rajta, hogy egyenletesen befedje. Berakjuk a zsákba, a zsák száját szorosan összekötjük, ha van a csomagban zárószalag, akkor azzal, ha nincs, akkor a sütőzsák szétnyitása előtt levágunk a tetejénél egy kb. 1 cm vastag csíkot és ezzel kötjük össze. Fogpiszkálóval megszurkáljuk néhány helyen és lapos tepsire téve - mert ki fog folyni a leve- betoljuk a 200 °C-os sütőben (alsó-felső sütés), és kb. 60 percig sütjük, ekkor ránézünk, ha úgy ítéljük meg, hogy már kellően átsült, akkor átkapcsoljuk a sütőt grillre és 15 percig pirítjuk. 

A köret, belátom a paleoban nehéz ügy, mert míg a hagyományos konyhában a rizs, tészta és a krumpli uralja a köretek rangsorának első három helyét, addig nekünk "csak" a zöldségek maradnak. ;-)  

Ha esetleg már unjátok a krumplipürét, akkor próbáljátok ki ezt:

3 közepes karfiol
5 egész tojás
só, bors, 
min. 1 tk. kurkuma, 
1 csokor petrezselyem

A karfiolt kis rózsáira szedve egy tekintélyes méretű lábasban kevés sós vízben puhára pároljuk. Addig egy másik lábasban keményre főzünk 5 db tojást, ha kész hideg víz alá dugjuk és megszabadítjuk a héjától, és apróra vágjuk.
A megpuhult karfiolt fűszerezzük sóval, frissen őrölt borssal, és kurkumával (ez az én mániám, hogy a köreten szerepeljen ugyanaz a domináns fűszer), ettől szép sárga színt kap, majd rászórjuk az apróra vágott tojásokat. 

Készítettem, csak főtt tojás sárgájával is, azon gyermekeim számára, akik mérsékelt mennyiségben fogyaszthatnak tojásfehérjét, úgy is nagyon finom!

Tálalás előtt megszórjuk az apróra vágott friss petrezselyemmel.

Jó étvágyat!







2013. augusztus 27., kedd

buci, buci, buci

Paleo körözöttet is készítettem, azzal ettük!
 Jujj, de nagyon jól esett!
A tegnapi sütés formás kis bucijai, zsemléi a család martalékává lettek, nagyon, nagyon rövid idő alatt. :-)) Azon nyomban meg is rendelték a következő adagot reggelre! :-)
Hát ennek most, igazán nagy örömmel láttam neki, mert nekem is igen csak ízlenek ezek a finom kis péksütikék!
Berobogtam, hát a konyhába, előkészítettem a hozzávalókat, de ekkor kiderült, hogy elfogyott a kókuszliszt! 
Hmm, hmm most mi legyen???  Hát találjunk ki egy hétköznapibb, változatot, liszt helyett kókuszreszelékből!
Szorgalmasan jegyzeteltem, és így kialakult egy olcsóbb, és könnyebben előállítható verzió, amit jó szívvel ajánlok kezdő paleosoknak, vagy a paleo ízekkel ismerkedőknek is! 

Na adj egy hapit! Ühm... Ham, ham, ham! :-))

Hozzávalók 12 db-hoz:


  • 15 dkg kókuszreszelék
  •   6 dkg napraforgómag
  • 2,5 dkg szőlőmagliszt (helyettesíthető bármilyen őrölt maggal, vagy paleoliszttel)
  • 15 dkg lenmag 
  • 3,5 ek útifűmaghéj (psyllium)
  • 1 kk aszkorbinsav (antioxidánsnak, hogy a napraforgó ne zöldüljön be, és nem is tette!)
  • 1 dl kókusz-kesu tej (házi készítésű)
  • kb 4 dl langyos víz (lassan adagolva)
  • 1 tk szódabikarbóna
  • 1,5 kk só
  • fűszerek ízlés szerint

A magokat és a kókuszreszeléket kávédarálón finomra őröljük, egy nagy tálba tesszük és a többi száraz összetevővel együtt elkeverjük.
Majd hozzáöntjük a növényi tejet, és lassan adagolva hozzáöntjük a langyos vizet is, egy darabig kanállal keverjük majd ha már masszává kezd alakulni kezünkkel gyúrjuk tovább. 
Cipót formázunk belőle, és pihentetjük kb. fél órát, hogy megduzzadjon a psyllium!
Utána nedves kézzel zsemlét, vagy hosszúkás rudat formázunk belőle, beirdaljuk a tetejét, és 180°C-ra (hőlégkeveréssel) előmelegített sütőbe toljuk 40 percre.



Jó étvágyat! 

Kiegészítés a visszajelzések alapján:
  1. A psyllium nem vicc tényleg ennyi kell bele!
  2. A sütés lehet alsó-felső is, és legutóbb nem voltam elégedett a sütés eredményével, ezért visszatoltam még 10 percre pizzasütő programon és így kellően megpirult alul-felül. 
  3. Aki megijed a receptben írt növényi tejtől, legutóbb nekem sem volt kéznél, ezért 3 kanál kókuszolajat, (de lehet valamilyen állati zsiradék is) tettem hozzá lágyan, de nem folyósan így gyúrás közben olvadt el, a recept így is működött.
  4. Szerintem a lent nem célszerű lecserélni, ha nem kerül a buciba tojás, de ha kerül bele tojás, akkor helyettesíthető más paleo liszttel!

2013. augusztus 26., hétfő

2:1- ben Tojásmentes kendermagos zsemle, és aszalt paradicsomos buci

Nagyon guszta!
Most, hogy közeledik a szeptember és az iskola, el kezdett foglalkoztatni újra a kenyerek és a zsemlék világa.

Vannak jó kenyereim, amik beváltak, de zsemléből és buciból eddig nem sikerült olyat alkotni, amivel maximálisan elégedett lettem volna, tojásmentest meg végképp nem. Sajnos ezek rendszerint ízre finom, de szeletelhetetlen valamik lettek.
Egészen a mai napig, mert ma elkészült az első minden szempontból tökéletes, frenetikus, szuper, isteni, imádni való zsemle és buci!

Nem rég bukkantam rá a csakazertispaleo.blogra, valamint a paleolitania.blogra, egyből lelkesen "nyálaztam" át a receptjeiket, írásaikat, és ott bukkantam rá azokra a fantasztikus külsejű bucikra, amikről első ránézésre azt hittem, hogy nem is paleok, és amelyek nyomban meg is mozgatták a fantáziámat. Hát akkor ilyet én is fogok sütni!!! :-))
Majd a gondolatot tett követte, és íme az én verzióm is elkészül, sőt mindjárt kétfélét készítettem.

Hozzávalók: (4 db zsemle és 4 db buci 70-80 gr/db)


  • 10 dkg lenmag kávédarálóban leőrölve
  • 15 dkg kókuszliszt
  •   5 dkg kendermagliszt (kellemes ropogós ízt annak, amibe belekerül)
  •   3 ek psyllium
  •   1 tk só
  •   2 dl kókusz-kesu tej (saját készítés)
  • kb. 4 dl víz (lassan kell öntögetni hozzá, nehogy túl vizes legyen)
  •   1 ek balzsam ecet
  •   1 tk szódabikarbóna



Az elkészítés menete:

A liszteket, és az száraz összetevőket egy tálba halmozzuk majd egy kanállal összekeverjük, közben  a kókuszliszt göbjeit is szétnyomkodjuk.  Keverőgépet vesszünk a kezünkbe és a dagasztókarjával elkezdjük összedolgozni a masszát először a tejet és az ecetet öntjük bele azután lassan adagoljuk hozzá a vizet. Ha már úgy néz ki a tál tartalma, mint a homokozóban a homoksüti alapanyaga, akkor letesszük a gépet, és a gyűrűt az ujjainkról, és kézbe vesszük a dolgokat. Vagyis mintha hagyományos kenyér lenne gyúró mozdulatokkal haladunk tovább. Akkor jó a tészta, ha már egy nagy cipó méretű gombóccá állt össze, ekkor megpihenünk és a tésztánkat is hagyjuk egy kicsit pihizni - én egy kicsit megpaskoltam olajjal, hogy ne száradjon ki- ezalatt meg tud duzzadni a psyllium. 1/2 óra elteltével, visszatérhetünk és nedves tenyérrel 8 db egyforma méretű zsemlét, vagy bucit formázunk belőle. Jelen esetben két részre szedtem a masszát és az aszalt paradicsomos bucit beízesítettem kb. 4-5 db aszalt paradicsomot apróra vágva (Ő aszalta) és egy nagyobb csipetnyi oregánót szórtam a masszára és átgyúrtam, hogy jól beledolgozódjon. Szintén nedves tenyérrel hosszúkásra formáztam és bevagdaltam. Sütőpapírral bélelt lapos tepsire tettem őket és légkeveréses sütőben, merthogy az új konyhabútorral együtt beszerzésre kerülte egy ilyen csudamasina is :-) 180 °C-on 40 percig sütöttem (hőlégkeveréssel)!




Hát és az eredmény: kívül csinos, mint a valódi hagyományos buci lenne, tapintásra puha, de kérge van  melegen is szelhető, mert nem esik szét, belül pedig nem ragadós, hanem porhanyós.
Az ízlelőbimbóinkat, pedig fantasztikus ízével kényezteti! 

Süssétek meg akár ezt, akár a fentebb említett blogerinák verzióit, a siker nem marad el! Garantálom!!!





Kiegészítés a visszajelzések alapján:

  1. A psyllium nem vicc tényleg ennyi kell bele!
  2. A sütés lehet alsó-felső is, és legutóbb nem voltam elégedett a sütés eredményével, ezért visszatoltam még 10 percre pizzasütő programon és így kellően megpirult alul-felül. 
  3. Aki megijed a receptben írt növényi tejtől, legutóbb nekem sem volt kéznél, ezért 3 kanál kókuszolajat, (de lehet valamilyen állati zsiradék is) tettem hozzá lágyan, de nem folyósan így gyúrás közben olvadt el, a recept így is működött.
  4. Szerintem a lent nem célszerű lecserélni, ha nem kerül a buciba tojás, de ha kerül bele tojás, akkor helyettesíthető más paleo liszttel!

2013. augusztus 24., szombat

Befőttes üvegből, dekoratív lebegő tároló.

Ma egy egyszerűen megvalósítható és általunk ki is vitelezett ötletet szeretnék megosztani veletek. Innen lestük el Inspirációk. hu. Mi a konyhában használjuk mag és egyéb paleo alapanyag tárolására. Kell hozzá néhány egyforma befőttes üveg jól záródó tetővel és üvegenként 3 db csavar. 
Kijelöljük az üvegek helyét, mi eltoltan raktuk egymás mögé, ha ti is így rakjátok fel akkor a legnagyobb kezű családtag legyen otthon, hogy kipróbálhassa, hogy Ő is hátra tud-e nyúlni az üvegek között. Amikor ez megvan kijelöljük a tetők helyét és, ha szerencsések vagyunk akkor lapul otthon a szerszámos ládában egy jó kis akkus csavarozó, amivel pikk-pakk behajtjuk azt a három csavart, ami a biztos rögzítéshez szükséges. Ha nem áll rendelkezésre akkus csavarozó, akkor valamivel lyukasszuk ki a tetőt a kívánt helyen, hogy kézzel is be tudjuk hajtani a csavart. 
Jó munkát!!! ;-)


Avokádós tusfürdő

Nagyon szeretem a szappanokat!!! Minden formájú, színű és most már állagú szappant készítek. Amióta elsajátítottam a melegeljárásos technikát, azóta kreálom - visszajelzések alapján- a jobbnál jobb tusfürdőket is. Legutóbb oliva olaj hiány lépett fel, ami csak a mérésnél derült ki, így került bele 100 gr. avokádóolaj. Amitől egyrészt sokkal sűrűbb lett, másrészt csodaszép selyemcukor zöld színt kapott.
Emlékeztek még a selyemcukorra, szerintem borzalmas íze volt, soha nem ettem meg, na jó egyszer, amikor bedőltem a színének. :-)) Pedig nagyon édesszájú vagyok, de ami sok, az sok, viszont a színe, valami gyönyörű volt. Legalábbis az én emlékeim szerint! :-))
Ennél a tusfürdőnél használat közben érződik a kiváló tisztító hatás, és zuhanyzás végeztével nagyon "finom" érzést kölcsönöz a bőrnek. Nálam ez most a Nr.1.

Így is szép! Bár a színe a valóságban nem ilyen :-(. Tényleg zöld!


Természetesen csak növényi olaj van benne: pálma, olíva, kókusz és avokádó, KOH, valamint víz, aki szereti az illatokat, az vagy tesz bele illóolajat mielőtt használatba veszi, vagy szól nekem, hogy milyet szeretne. Tipp: így nyáron nagyon klassz a cubeba (van egy kis izzadásgátló hatása is) citrommal.

bútorfestés: Tűzpiros Ferrari szekrény II. rész

Tehát mint az látszik a korábbi bejegyzés utolsó képén (Ferrari szekrény I. rész), nem sikerült kikevernem az itthon talált festékekből a Ferrari pirosat, ezért másnap, hanyat-homlok rohantam a legközelebbi festék boltba és beszereztem A festéket. Sohasem gondoltam volna, hogy valaha piros zománcfestékre fogok költeni...
Egyébként kellemes csalódás ezzel a színnel dolgozni, nagyon impulzív, szépen fed és csillog-villog mint egy Ferrari :-).

Na végre tűzpiros :-)


Oké! Ez kész, de itt nem lehet megállni, mint azt látjátok a négy láb sem kerülte el a sorsát, belőlük lett a „kerék”. És mi van még egy versenyautón? Hát matrica, és persze logó. Átszellemülten vetettem rá magam a Google által feldobott márkajelekre, logókra, feliratokra.
Majd alkotói szabadságommal élve, az eredeti sárga alap helyett megtartottam a pirosat és erre pingáltam rá a fekete pacit. 

Pajtikáim! Sablon nélkül!!! Tudok lovat festeni!!!




Ok! 1000 Ft-os kérdés: mi legyen egy Ferrari szekrény fogantyúja???

Mindent a cél érdekében! Ártatlan arc, kedveskedő hangsúly, kérdés:

- Fiúk, van Ferrari mecsátok???
- Nincs???
- Na, ne??
- Minek kell?
- Á, semmi???
- Azt akarod fogantyúnak?? Igaz? (lebuktam)
-Hát, Ferrari nincs!
- Tééényleg, na ne már, hogy a 100 kisautó közt nincs egy Ferrari??? Turiban tanult, ide nekem minden jó cuccot típusú mozdulatokkal átkutattam a dobozt, és...
Tényleg nincs :-(
- Akkor rászerelem ezt a piros Porsche-t.
- Anyaaa, ne már Ferrari kell!!! Vegyél egyet!
- Ez a szekrény kezd nagyon sokba kerülni :-(

Na jó, ha már ezt a marhaságot találtam ki, akkor venni kell egy Ferrari kisautót, irány a játékbolt. A játékboltban NINCS Ferrari :-O! Hrrr!!!
Márpedig, én addig nem megyek haza, amíg nem veszek egy piros Ferrarit! Bementem hát a játékbolt alatti Intersparba, ahol találtam végre egy Ferrarit, bár nem egészen ilyenre gondoltam...
Aztán addig-addig nézegettem, míg végül egész megtetszett, mert rájöttem, hogy olyan Tomis :-) Persze Ő is megkritizálta, amikor meglátta, de végül belátta, hogy ez tényleg Tomis! :-)

Tomis :-))

Felszereltettem Vele!Kész a szekrény, hátra dőlhetek! Nézegetem a művet... Innen még hiányzik valami!
A másik oldal nagyon csupasz. Tudom már! Kell ide egy felirat is!
Google, újabb kutatás, Ő kinyomtatta, én kivágtam. Van egy spéci sablon vágó szikém, most használtam először. Naon' jó :-)!
Aztán festés.. Újra!




De, most aztán már tényleg kész!


És gyönyörű! Pont, amilyennek megálmodtam :-)