Kezdőlap

2013. augusztus 26., hétfő

2:1- ben Tojásmentes kendermagos zsemle, és aszalt paradicsomos buci

Nagyon guszta!
Most, hogy közeledik a szeptember és az iskola, el kezdett foglalkoztatni újra a kenyerek és a zsemlék világa.

Vannak jó kenyereim, amik beváltak, de zsemléből és buciból eddig nem sikerült olyat alkotni, amivel maximálisan elégedett lettem volna, tojásmentest meg végképp nem. Sajnos ezek rendszerint ízre finom, de szeletelhetetlen valamik lettek.
Egészen a mai napig, mert ma elkészült az első minden szempontból tökéletes, frenetikus, szuper, isteni, imádni való zsemle és buci!

Nem rég bukkantam rá a csakazertispaleo.blogra, valamint a paleolitania.blogra, egyből lelkesen "nyálaztam" át a receptjeiket, írásaikat, és ott bukkantam rá azokra a fantasztikus külsejű bucikra, amikről első ránézésre azt hittem, hogy nem is paleok, és amelyek nyomban meg is mozgatták a fantáziámat. Hát akkor ilyet én is fogok sütni!!! :-))
Majd a gondolatot tett követte, és íme az én verzióm is elkészül, sőt mindjárt kétfélét készítettem.

Hozzávalók: (4 db zsemle és 4 db buci 70-80 gr/db)


  • 10 dkg lenmag kávédarálóban leőrölve
  • 15 dkg kókuszliszt
  •   5 dkg kendermagliszt (kellemes ropogós ízt annak, amibe belekerül)
  •   3 ek psyllium
  •   1 tk só
  •   2 dl kókusz-kesu tej (saját készítés)
  • kb. 4 dl víz (lassan kell öntögetni hozzá, nehogy túl vizes legyen)
  •   1 ek balzsam ecet
  •   1 tk szódabikarbóna



Az elkészítés menete:

A liszteket, és az száraz összetevőket egy tálba halmozzuk majd egy kanállal összekeverjük, közben  a kókuszliszt göbjeit is szétnyomkodjuk.  Keverőgépet vesszünk a kezünkbe és a dagasztókarjával elkezdjük összedolgozni a masszát először a tejet és az ecetet öntjük bele azután lassan adagoljuk hozzá a vizet. Ha már úgy néz ki a tál tartalma, mint a homokozóban a homoksüti alapanyaga, akkor letesszük a gépet, és a gyűrűt az ujjainkról, és kézbe vesszük a dolgokat. Vagyis mintha hagyományos kenyér lenne gyúró mozdulatokkal haladunk tovább. Akkor jó a tészta, ha már egy nagy cipó méretű gombóccá állt össze, ekkor megpihenünk és a tésztánkat is hagyjuk egy kicsit pihizni - én egy kicsit megpaskoltam olajjal, hogy ne száradjon ki- ezalatt meg tud duzzadni a psyllium. 1/2 óra elteltével, visszatérhetünk és nedves tenyérrel 8 db egyforma méretű zsemlét, vagy bucit formázunk belőle. Jelen esetben két részre szedtem a masszát és az aszalt paradicsomos bucit beízesítettem kb. 4-5 db aszalt paradicsomot apróra vágva (Ő aszalta) és egy nagyobb csipetnyi oregánót szórtam a masszára és átgyúrtam, hogy jól beledolgozódjon. Szintén nedves tenyérrel hosszúkásra formáztam és bevagdaltam. Sütőpapírral bélelt lapos tepsire tettem őket és légkeveréses sütőben, merthogy az új konyhabútorral együtt beszerzésre kerülte egy ilyen csudamasina is :-) 180 °C-on 40 percig sütöttem (hőlégkeveréssel)!




Hát és az eredmény: kívül csinos, mint a valódi hagyományos buci lenne, tapintásra puha, de kérge van  melegen is szelhető, mert nem esik szét, belül pedig nem ragadós, hanem porhanyós.
Az ízlelőbimbóinkat, pedig fantasztikus ízével kényezteti! 

Süssétek meg akár ezt, akár a fentebb említett blogerinák verzióit, a siker nem marad el! Garantálom!!!





Kiegészítés a visszajelzések alapján:

  1. A psyllium nem vicc tényleg ennyi kell bele!
  2. A sütés lehet alsó-felső is, és legutóbb nem voltam elégedett a sütés eredményével, ezért visszatoltam még 10 percre pizzasütő programon és így kellően megpirult alul-felül. 
  3. Aki megijed a receptben írt növényi tejtől, legutóbb nekem sem volt kéznél, ezért 3 kanál kókuszolajat, (de lehet valamilyen állati zsiradék is) tettem hozzá lágyan, de nem folyósan így gyúrás közben olvadt el, a recept így is működött.
  4. Szerintem a lent nem célszerű lecserélni, ha nem kerül a buciba tojás, de ha kerül bele tojás, akkor helyettesíthető más paleo liszttel!

6 megjegyzés:

  1. A psyllium ovate forksról vagy egyiptomi útifűről azt olvastam, hogy enyhe hashajtó hatása miatt nem tanácsos hosszabb ideig fogyasztani és más laxatívokkal együtt meg egyáltalán nem. Mit tudsz erről?Mióta fogysztjátok?

    http://hu.wikipedia.org/wiki/Egyiptomi_%C3%BAtif%C5%B1

    Üdvözlettel

    Koltai Ildikó

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Ildikó!

      Már régóta használjuk, de nem napi rendszerességgel fogyasztjuk max. 1-2 alkalommal kerül az ételbe, de lehet hogy még ritkábban, tehát nem kúraszerűen, pl bucit sem eszünk mindennap.
      Egy másik Wikipédiás oldalon arról írnak, hogy a laxatív típusú hashajtók, azok amelyek mellett formázott marad a széklet, és nem okoz erős hasi tüneteket, és nálunk nincs is a gyerekek is rendben vannak vele. Remélem tudtam segíteni!

      Üdvözlettel

      Somodi Andrea

      Törlés
  2. Szia!

    Nekem van itthon lenmaglisztem, kb abból mennyi kell, hogy ha azzal akarom megsütni, a darált lenmag helyett? Illetve a kender maglisztet mivel lehet helyettesíteni? Köszönöm szépen a segítségedet:)

    Judit

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Judit!

      Ne haragudj, hogy csak most válaszolok, de ezt az oldalt már nem használom, csak az www.otletvar.cafeblog.hu-t.
      Ha még a kérdésedre nem kaptad meg kísérletezés közben a választ :-), akkor az én válaszaim a következők: Én nem tennék bele lenmaglisztet mert nekem túl karakteres az íze és az állagának sem tesz jót,mert nedves marad a belseje. A kender maglisztet bármivel lehet helyettesíteni szezámmal, napraforgóval, tökmaggal akár liszttel, akár őrleménnyel. Jó sütögetést!

      Törlés
  3. Kedves Ildi,

    mennyire kell megdarálni a lenmagot?
    úgy, hogy már fel se lehessen ismerni, hogy miből készült?
    (nekem a héja sajnos nagyobb darabokban benne maradt)
    előre is köszi a választ!

    u.i.: holnap kipróbálom a receptedet :)

    VálaszTörlés
  4. Kedves Lídia! Ne haragudj, hogy csak most válaszolok, de ezt az oldalt már nem használom, csak az www.otletvar.cafeblog.hu-t.
    A lent Én kávédarálón szoktam ledarálni, szoktak benne maradni héj darabok! Remélem sikerrel jártál, további jó sütögetést!

    VálaszTörlés